Egy kis Fascia Story…

Egy kis Fascia Story…

Már szinte lerágott csont és már Én is úgy érzem „Ez más sok”, amikor egy újabb cikk megjelenik bármilyen online felületen vagy bárhol máshol…. DE azért mégis csak érdemes ejteni egy pár szót erről a témáról,hátha a laikusok érdeklődését is felkelti,miért nem unják meg a szakemberek és állandó beszédtéma. Régen,a boncolások során eltávolították ezt a fehér „valamit”, mert nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget neki és a kukában landolt. A tudósok ma már bebizonyították,hogy az emberi test szempontjából több fontos funkciója van.

„A fascia a mozgás/stabilitás egyenletének hiányzó eleme” – mondja Tom Myers az Anatomy Trains könyv szerzője. Myers és csapata,az elsők között volt, akik a fasciával komolyabban foglalkozni kezdtek és elkezdték vizsgálni és megérteni a mozgásszervi problémák holisztikus mivoltát.

Az emberi testet holisztikusan kell kezelni és egy egészként tekinteni. Erre egy jó példa, hogy miért nem ott kezelnek a mai nézetek szerint sokszor, ahol a probléma forrása van.
A mozgató szervrendszerünk izmokból,csontokból, szalagokból ,ízületekből,inakból, áll. Az emberi test felépítő elemeinek közös az eredete (egyetlen csíralemez) és a fejlődésünk során differenciálódás (elkülönülés) útján válnak szét.
Vagyis minden porcikánk egy sejtből alakult ki.(egy egész=egy csíralemez=egy egység)

A Fascia egy speciális kötőszöveti réteg (kollagén rostok sűrű sokasága), egyben tart, kapcsolódik egymással és önálló rendszerként is funkcionál. Struktúrát ad, formát ad, amely az egész test szélességét átfogó rendszer. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy alakformáló harisnyát, amit azért veszünk fel, hogy formát adjon Nekünk és összetartson Minket.
A kötőszövetbe vannak beágyazódva érzékelő, tápláló, szállító és hírvivő rendszerek/receptorok, idegek, erek, nyirokerek.
Mivel érzékelnek,=reagálnak a körülöttünk lévő környezeti hatásokra,pl: stresszre=összehúzódhat, függetlenül a tudatunktól . Azt már csak úgy mellékesen megemlítem, hogy a kötőszövet 10x annyi érzőideget és receptort tartalmaz, mint az izom!
Minden bomlástermék, oxigén, tápanyag, hormon, enzim CSAK ezen keresztül továbbítódik. Körülveszi a szerveket, csontokat,a bőr alatt is megtalálható, és ha jó állapotban van, ez adja meg a rugalmas stabilitást,és engedi,hogy könnyedén elcsússzanak, egymások ezek a rétegek. (flexibilitás)
Abban az esetben, ha nem mozgunk, rugalmatlanná válik és letapadások alakulhatnak ki.

Több rétegből áll:
• Első réteg bőr alatt található,
• Második réteg az izomzathoz, erekhez kapcsolódik,
• Harmadik réteg (visceralis) a belső szerveket burkolja be,(szívet, májat, veséket, véreket elválasztja és összetartja stb…)

Fascia felépítése:
• sejtes állomány
• sejt közötti állomány
• víz

Nagyon fontos hogy hol helyezkedik el a kötőszövet, mert ettől is függ a vastagsága ,funkciója és a tulajdonsága.

Ennek a kötőszövetnek az alap tulajdonsága, hogy rugalmas.
Ha ez a kötőszövet rugalmas, akkor szabadok a mozgások, finom és egyenletes húzódások jönnek létre. Ha ez a kötőszövet feszes,rugalmatlanná válik .Tehát kell egy mechanikai inger,ami lehetővé teszi,azt hogy az egymáson elhelyezkedő rétegek könnyedén csúszkáljanak és a kötőszövet mobilitása lehetővé váljon. Scpleip és Klinger azt kutatták, hogyan változik a fascia egy sérülés után,ha sínbe vagy gipszbe rakják. Körülbelül 3 hét rögzítéssel eltelt idő után,a fascia kötőszövete megváltozott,túlburjánzott,összekuszálódott és vastagabb is lett. Tehát a szövetnek kell a mozgás!

Vízfogyasztás
A szervezeted dehidratált, akkor a kötőszövetek letapadnak és azok is dehidratálttá válnak.
Ha ez a kötőszövet feszes az izmok lerövidülnek, megfeszülnek. A fascia alapból (élő test esetén) vízzel telített, kb 14 liternyi víz van a benne. Halál beálltakor ez a folyadék azonnal távozik a fasciákból.
Hogyan is néz ki?
Az elején már említettem, hogy úgy képzeljük el ezt az egész kötőszövetet, mint egy alakformáló harisnyát, amely egyben tartja, és tetőtől talpig behálózza testünket. Ha ez a kötőszövet egészséges, akkor egyenletes lyukak sokaságából áll. Ha valamilyen okból ez az egység felborul, akkor egyenetlen lyukakat fogunk találni bizonyos pontokon és ekkor alakulnak ki a letapadások. Azért hogy ez az egész struktúra visszarendeződjön rendszeresen olyan impulzusokat, terheléseket kell adni a kötőszövetnek, hogy egészséges formáját megkapja.
A struktúra visszarendeződéséhez nem mindegy, hogy milyen a terelés iránya, intenzitása, mennyisége!


Fascia vonalak:

Tomas Myers ennek az úttöróje meg van győződve arról,hogy a szövetek számos vonal mentén össze vannak kötve tetőtől-talpig

• Elülső-Superficial Front Line/SFL
• Hátulsó-Superficial Black Line/SBL
• Oldalsó-Latral Line/LL
• Spirális-Spiral Line/SPL
• Mélyvonal-DEEP Front Line/DFL
• Karvonal-Arm Line/AL
• Funkcionális vonal-Function Line/FL

Hogyan alakulnak ki a letapadások?

Ezek a letapadások illetve fájdalmas csomók egészen egyszerű és a mindennapjainkban ismétlődő (pl: munkahely, ülő munka) cselekvések során alakulnak ki főként. Hiszen gondolj csak bele,az edzőteremben a nap 24 órájából csak heti 3-4 órát töltesz ,hol marad a többi idő?

Szóval edzőtermen kívül…..
• egy rossz kivitelezéssel végrehajtott rendszeresen ismétlődő mozdulatsor/sorozat,
• iskolapadban való ülés,
• civilizációs eszközök káros hatásai pl:mobiltelefon=EHFT(előre helyezett fejtartás),SMS nyak,
• állandó aszimmetrikus terhelések (sportok, munkakör= aszimmetrikus testhelyzetek= ízületi diszfunkciók)
• stresszes feszült rohanó életmód hatására,
• gerincferdülés, scheuermann kór,
• ízületben lévő gyulladások, kopások,
• huzamosabb ideig fennálló rossz testtartás,
• túlsúly,

Edzőteremben…
Meg mert ugye a Google vs Insta a barátunk,és az alapján akarnak sokan kerekebb farizmot,vagy nagyobb bicepszet,de közben….
• Sokaknak fogalma sincs a helyes kivitelezésről,(tisztelet a kivételnek)
• A levegő vételről,
• Mikor kell feszíteni a hasat, hogyan kell behúzni a hasat,
• Nagy súlyos guggolásnál a levegővétel és has megfeszítés teljesen más, mint a jógában,
• A döntött törzsű evezést miért ne domború háttal csináld(sokszor észre sem veszed,hogy domború a hátad,mert hétköznapjaidat is így görnyedve töltöd és ez a természetes tartás Számodra)
• Hogyan kell állnia a lábnak,a láb és a térd viszony összefüggései,
• Hogy az a jó csaj,akinek ilyen lábai vannak,(hogy a férfiakat se hagyjuk ki, mekkora bicepsze van) miket szed,hogy ilyen jól néz ki,
• Hogy hány órát tölt a teremben,
• Hogy ez a fő foglakozása,
• Hogy melyik táplálék kiegészítő cég szponzorálja,
• És ugye itt jön a képbe a jó személyi edző MEGELŐZÉSKÉNT ,aki megtanítja Neked a megfelelő testtartást,hogy a hétköznapi életben oda tudj figyelni Magadra. Apró kis trükkökkel is ellát,
• Megtanítja, hogy figyel a gyakorlatok kivitelezése közben,hogy megfelelő és teljes mozgástartományban végezd a gyakorlatokat,
• A megfelelő súllyal terhel, megfelelő időben építi be a célodnak megfelelő intenzitást,
• A törzs erősítésekre hangsúlyt fektet,mert az erőátvitel szempontjából ez nélkülözhetetlen,
• A regeneráció fontosságára is felhívja a figyelmed,mert amikor az intenzitásból és a terhelésből kialakuló mikrosérülések kialakulnak,az optimális fejlődéshez nélkülözhetetlen!
• Mert ez a fejlődés kulcsa!

Ezen területek oldására, sokféle módszer van már és mindenkinek más eszköz hozza meg a „sikert”.
• hengerezés,
• nyújtás,
• stretching,
• mobilizáció,
• jóga,
• lágyszöveti mobilizálás,
• masszázs,
• relaxáció,
• de például egy olyan tevékenység is megfelelő lehet,ami egész egyszerűen csak feltölt minket,pl:egy jó könyv,barátokkal kikapcsolódás,
• stb….

Akkor most vegyük például egy közkedvelt eszközt a felsorolásból,a hengert,amit már szerintem nem is kell bemutatni senkinek,mert minden teremben megtalálható.
Hengerezés hatására a letapadt területek fellazulnak a keringés ezeken a területeken fokozódik és ellazul a kötőszövet.

Hengerezés módja:
Lassú és nyugodt kivitelezés a fájdalmas területen (letapadásokon, csomókon főleg.) Sokszor látom az edzőteremben, hogy pár perc alatt meg van az egész test. Ez persze nem jó, mert ezzel a” rohanásos kapkodok módszerrel” nem hatunk az idegrendszerre, ami valójában segítené az izmok ellazítását. Lépésről lépésre haladj felfelé, mély lélegzetvétellel, így a feszült terület hamarabb oldódik majd és az idegrendszert is stimulálni fogod. Természetesen ehhez nem elég egy alkalom, hiszen a kötőszöveti letapadások sem egy nap alatt alakultak ki A feszült területeken kisebb-nagyobb csomók is kialakulhatnak.Ezeket nevezzük trigger point-nak.

A trigger pontok, a testen található pici kis fájdalom csomók, amelyek szemmel nem láthatóak. Ezeknél a csomóknál,nem a fájdalmas terület a kezelendő terület.
Miért is?A Trigger szó angol jelentéssel bír,ami azt jelenti indukálni,kiváltani,vagyis egy egészen más területen lévő probléma váltja ki,(indukálja) a testünk bizonyos területén kialakuló fájdalmat. Ez a kezelés, nem szépítem….fájdalmas,de nagyon hatékony,hiszen a probléma valódi forrását tárja fel. A gyógytornász azt a területet kezelve,pár alkalom alatt,hosszú távú fájdalommentes eredményeket érhet el.
Úgyhogy, ha rászánod Magad egy ilyen fincsi kis kezelésre,ne lepődj meg,ha a gyógytornász egészen máshol fogja a lágyrész manipulációt Rajtad végezni. (A masszázs nem számít lágyrész manipulációnak) Nagyon fontos, hogy csak szakemberhez forduljunk!

HA ilyen csomókat fedezünk fel a testünkön és még nem érezzük, az erőt Magunkban vagy egyszerűen nem viseljük el a fájdalmat meg lehet próbálni a hengerezést, de akkor több időt töltsünk a fájdalmas területen, hogy eredményt érjünk el.
Az áthengerezés ebben az esetben 1-2perc legyen legalább (egy terület pl: lábszár), de ez természetesen az érintett terület nagyságától és a fájdalom nagyságától is függ.

Kontra indikáció (ellenjavallat)vagyis mikor és hol nem hengerezünk?
Mert azt ritkán halljuk, hogy kinek NEM szabad hengereznie!

• kezeletlen magas vérnyomás,
• komoly visszérproblémánál,
• csontritkulás,
• cukorbetegségben,
• vérhígító szedése,
• ízületeken,
• sérült területeken, csontokon, inakon,

Egy másik cikkben kitérek a hengerek fajtáira, hogyan használd és még sok érdekességre,de már így is túl hosszúra sikerült és így is kicsit száraz a témaválasztás.

Figyelj oda Magadra,a testedre,a tested jelzéseire és hallgass rá. Ha azt érzed pihenned, kell, tedd meg.
A szervezetünk egy fantasztikus összehangolt rendszerként működik, aminek hihetetlen teherbíró képessége van, és hosszú időnek kell eltelnie, amíg a probléma megjelenik. Egyszóval a tudatosság és a megelőzés nélkülözhetetlen. Ha egy helyen felborul a rendszer,zavar alakul ki és mint egy dominósor borul és vonul végig a testen,máshol is problémákat okozva.
Ha kérdésed van keress bizalommal,szívesen segítek,adok tanácsot,akár edzeni szeretnél,akár a csoportos óráimra lennél kíváncsi.

Fényes Hajnalka
06-30-813-65-35

 

  • MEGOSZTÁS: